17

Aki nem tud helyesen írni, azt nem veszik komolyan - a helyesírás
(Saját téma)

Akinek rossz a helyesírása, általában nem veszik komolyan az életben. Alapvető követelmény mindenki részére, hogy rendelkezzen e téren bizonyos szintű tudással.

A rossz helyesírású ember nehezebben tud érvényesülni, információkra szert tenni, csak keservesen képes megoldani egyes felmerülő problémáit. Akadályt jelenthet akár álláskeresésnél, vagy munka közepette, akár esetleg idegen nyelv tanulásánál is (ami megint csak rontja pl. az állásszerzés lehetőségét), vagyis egyszerűen az élet minden területén, ahol nem elég csak beszélni, hanem írásban kell teljesíteni; és a dolgok egymásra hatva terjednek ki majdnem mindenre. Szinte nem is lehetséges normális életet élni, ha valakinek nem kielégítő szintű a helyesírása.

Szerintem – többek között a fentiek miatt – mindenkinek illik, és kell is tudnia helyesen írni. Ez beletartozik a kultúránkba, a nehéz nyelvünk is egy hungarikum, többek között ez tesz minket magyarrá, bármennyire is bonyolult egyes szavak helyesírása.

Nézzük a másik oldalt is, amikor helytelenül kell írni. Bizonyos esetekben valóban ez a helyes, amikor a szándékos rossz adja a slusszpoént. Példa erre a „Dolan kacsa”, vagy a „Baszont és szkuvi do” képregények, ahol a rossz helyesírás csak egy a sok eszköz közül, ahol a primitíven rajzolt figurák, a nyakatekert helyzetek és a helytelenül írt szöveg adják a viccességet. Annyira rosszak, hogy már jók.

(A Wikipedián utána olvasva tudtam meg a témámról, hogy két változata is létezik: egyik a Magyar Tudományos Akadémia által kiadott, a másik az Osiris kiadó gondozásában megjelent verzió.)

16

Fontos-e, hogy legyen példaképünk?
(Tanári téma)

„Mintául választott személy, akiben a példaképválasztó különösen értékes, számára vonzó tulajdonságokat érez meg v. ismer fel.” - Zrinszky László

Szerintem nem felétlenül van rá szükség, hogy legyen példaképünk – bár célok nélkül lehet élni, csak nem érdemes. Egy példakép lehet cél is: el szeretnénk érni valami hasonló eredményt, mint ami neki sikerült – akár életcélnak is állíthatjuk. Küzdeni valamiért, amire már régóta vágyunk. Jól kell választani, hogy a megfelelő irányba tereljük a sorsunkat, így elég lehet egy cél is. Nem szükséges a példakép, de nagyon jó kivetülése lehet a vágyainknak, megfoghatóvá teszi mindazokat, és szintén megmutatja nekünk, hogy lehetséges, nekünk is sikerülhet.

Tipikusan példakép lehet életünkben valamelyik szülőnk: szeretnénk továbbvinni a „hagyományt”. Természetes, hogy keresünk magunknak valamit, ami mentén folytathatjuk, mindig előrelépve, fenntartva a fejlődést. Nem szeretnénk csalódást okozni sem nekik, hogy elvesztegetjük amink van, és nem pedig kamatoztatjuk. Valamilyen mértékben az ő céljaikat is átvesszük.

Később megismerünk embereket, akikre felnézünk. Néhányan csak inspirálnak minket valami újra, de szintén ebből következik, hogy mások példaképpé is válhatnak, akár csak egy kis időre. Egy pillanatra is gondolhatjuk, milyen jó lenne, ha például úgy értenénk az adott dologhoz, mint az az ember. Aztán egyik pillanatról a másikra elfelejtjük, miben is akartunk hasonlítani bizonyos személyekhez. Szempillantásnyi idő alatt eldőlhet az életünk további menetele.

Részleges példaképeink is lehetnek, mint arra az előző részben utaltam. Nekik csak egy-egy kiragadott tulajdonságukat tiszteljük, ismeretében annak, hogy más jellemzőiket elutasítjuk.

Lehet valódi, vagy kitalált személy is példakép. Utóbbi választása nekem nem szimpatikus, mivel csak elképzelni tudjuk, milyen lehet az ő sikere, vagy a mozivásznon teszik elénk, de nem kézzel fogható eredményekkel rendelkezik, az egész léte fiktív; csak álmodozni lehet róla, nem megélni. Viszont előbbi esetén akár láthatjuk minden lépését, hibáit – erényeit, jócselekedeteit – ballépéseit, amikből levonhatjuk a magunk életére vonatkozó tanulságot.